
Akár nekem szegezted a kérdést, akár vissza a "feladónak", úgy is jó. Az én válaszom nem biztos, hogy a siker záloga az oldalon.
Már nem vagyok igazi diák- bár holtig tanulok. Pedagógus vagyok. Na és a reál, mint olyan, távol áll az érdeklődésemtől. A fizika, a csillagászat, a kémia
alapfokonizgatja a fogaskerekeimet.Többre nem igazán futja reálból részemről, mint ami írásaim alapjaiból való kiteljesítéséhez szükséges.
Merthogy író vagyok, dettó. Mióta beszélek, gondolkodom, és érzek, történeteket találok ki. Versek, kisprózák születtek azóta. Kalandos úton szerzem első futurisztikus hátterű,a közeljövőben játszódó kalandregényemet. Mely szintén társadalomkritikai munka- legalábbis annak szánom. Ezért, és regényem Bibliai alapjai miatt repültem rá a Láncvilágra.