Az ötödik fejezet készülőben levő első bekezdései:
Ahogy az Oxaméter a halálba zuhant Iláriont úgy gondolta, képes öt perc alatt egy órát szenvedni. A gyorsulás vérrel töltötte meg a száját, és az idő elkezdett létezni. Eddig képtelen volt felfogni, hogy mit jelent az idő. Évekkel ezelőtt keserű – és talán nem is helyes – felismerésre jutott: az idő márpedig nem létezik. Persze meg tudta mondani hány óra van, de az nem az idő volt, csupán egy szám, amit a számítógépek „pontos időnek” neveztek.
Tudta, hogy azért kell felkelni, mert eljött a felkelés ideje, és azért kell meghalni, mert eljött a halál ideje. De ez még mindig nem az idő volt, csupán két szám véletlen egybeesése. Télemakhosz atya egyszer azt mondta, hogy a Föld mindent elvett a kicsiny nyájtól, és hogy valamikor létezett a szeretet és a gyűlölet ideje, de most már más idő van. „Ideje annak kiszaggatásának, a mi ültettetett.” De Ilárion a szaggatás-időben sem hitt, ahogy a Törvényben sem.
Azonban, ahogy az Oxaméter Godiva hajójának mágneses bilincseiben a Láncvilág felszíne fele bukdácsolt, Ilárion elkezdett hinni. Úgy érezte, hisz a halál idejében.
Godiva lázasan kereste a káromkodásokat, de valahogy csak imádságok jöttek elő agya eldugott zugaiból. Egy mocsárba próbálta letenni a százegynéhány tonnás hajót. Tudta, hogy a mágneses bilincs a halálát okozhatja. Soha nem hallott senkiről, aki ilyesmit túlélt volna. Bár olyanról se hallott, aki ebbe halt volna bele. És persze fogalma sem volt, hogy mi fog történni, ha belevágódnak a mocsárba.
Eddig hogy tetszik? Még ma megpróbálom befejezni.
