Egy novellát írok a Láncvilág kolonizálásáról. Egyelőre még csak az első része van meg, de azért várom a véleményeket, kritikákat, és "hogyan tovább" ötleteket.
Az űrhajók felvágott oldalából emésztetlen ételként fordult ki az embertömeg. Húsz bűzös gyomorból kilencvenezer ember mászott elő. A telepeshajók tíz éve indultak a Földről, de csak most érkeztek meg Lácvilágra. Sirák marsall az indulásnál is egy magaslatról figyelte az embertömeget. A százezer telepes akkor a társadalom peremére szorult emberek végeláthatatlan csordáját jelentette. A tudatlanok végtelen bátorságával vágtak neki az útnak, majd pusztultak ezrével a megérkezésig. A berakodás statisztikáiban is több száz embernyi veszteséget szerepelt, és Sirák legalább ennyire számított a kirakodásnál is.
Az új világ régi politikusai az univerzum kommunikációs központjáról beszéltek. Egy bolygó, ami kapcsolatot teremt a Föld és a kolóniák között. A marsall azonban tudta, hogy ő a Föld veszett kutyája, és ez az ő lánca. Győztes hadvezér volt a Föld utolsó háborújában, és a Láncvilág lett a büntetése. Úgy érezte, talán jobb is otthagyni a Földet, hiszen a háború után jobbára csak a politikusok és a szajhák beszéltek vele. Meg aztán elhatározta, hogy felépíti a tökéletes kolóniát. A felszállás pillanatában még csak abban volt biztos, hogy kevesebb politikus és több szajha lesz Láncvilágon. Tíz év azonban elég volt arra, hogy megszülessen a terv.
A túlméretezett hangosítás a netkeresztények miséit megszégyenítő orkánná változtatta az elnyúló „sssz”-t, amit a háború alatt is figyelemfelkeltésként használt. Ez azt is jelenti, hogy a marsall beszélni kezdett:
– Megérkeztünk! – a kopasz férfi rövid hatásszünetet tartott, mire előbb pár „Éljen!” és „Úgy van!” hallatszódott. Amikor a tömeg felismerte, hogy Sirák egy darabig nem fogja folytatni vad ovációban tőrt ki. A marsall megtanulta a politikusoktól, hogy az egyszavas felkiáltó mondatok mindig elérik a hatást. Az éljenzés hangzavarában elmosolyodott, mikor eszébe jutott egy elnökféle, aki hatalmas tapsot kapott azon felkiáltására, hogy „Mosógééép!”. Ehhez képest a nyilvánvaló „Megérkeztünk!” nem tűnt annyira értelmetlennek. Így hát megismételte, ahogy kezdett elcsendesedni a tömeg. Majd folytatta:
– Ez után itt fogtok élni! – erre már valamivel rövidebb éljenzés következett, mintha a tömeg kezdte volna unni a teljesen nyilvánvaló tényeket. A marsall azért nem próbálkozott egy harmadikkal, hanem rátért a tervre, amitől az emberiség nagyobb boldogságát várta: – Itt azt csinálhattok, amit akartok. Senki nem fog megakadályozni. Nem lesznek politikusok, nem lesznek stricik, sem humánerőforrás kereskedők. Az lesz, amit ti akartok. Itt végre emberek lehettek. Azt tesztek az életetekkel, amit akartok. Nem lesz média, és nem lesz internet. – a tömeg csendben maradt. Sirák tudta, hogy ezeknek az embereknek látványosabb szavak kellenek. Kivette övéből az oldalfegyverét és a pár méterre levő tábori asztalra célzott. Meghúzta a ravaszt, és a számítógép szétrobbant. Az egyik kirepülő szilánk a technikus arcába fúródott, így a földön fetrengő férfi némileg rontotta az összképet. A füstölgő számítógép maradványai azonban őrjöngő éljenzésre késztette az embereket.
– Nem mondom, hogy… – Sirák marsallba pontosan a harmadik kimondott szó után tudatosult, hogy a tömeg egy szót se hall a beszédéből hangosítás nélkül. Lemondóan legyintett, majd meghajolt és elindult a lefele lejtőn. Le, a számítógéptelenített népe felé.
Szerző
Téma: Sárvörös (Megtekintve 615 alkalommal)