Két hajó. Szorosan összebújva a világűr halványszürkéjében. Persze a világűr semmilyen színű sem volt, és talán a legkevésbé halványszürke, de így ábrázolták az utóbbi időben. Elég nyomasztó hely volt anélkül is, hogy egy nagy fekete végtelenként gondoljon rá az ember. Ezért halványszürke lett, és egy ezüstösen csillanó keret határolta.

Ilárion két nappal ezelőtt fedezte fel a másik hajót. Az Oxaméter igencsak furcsa név volt egy furcsa hajónak. Lassan, egyenesen és rendületlenül haladt a szürkeségben. Ez volt Oxaméter, és ez volt a Megváltó. A fiú először azt hitte, hogy csak halottak lehetnek a fedélzeten. Amikor a közelébe ért megtudta, hogy a hajónak két utasa van. Egy kapitány, aki egy ismeretlen nőtől egy jól ismert betegséget kapott el, és már nincs magánál. Továbbá utasa, Klétusz, aki viszont egyáltalán nem ért a hajókhoz. Ez utóbbinak Ilárion azt mondta, hogy a főpap hajója menthetetlenül meghibásodott, és csak idő kérdése, mikor robban atomjaira. Klétusz szociológus volt, és társadalomkutatónak hívta magát, így tehát egyáltalán nem ismerte az embereket. Pedig teljesen valószínűtlen volt, hogy egy tizenéves kapitány egyedül induljon a Föld fele egy bányászkolóniáról, ráadásul egy felfoghatatlanul drága luxushajón. Ilárion Télemakhosz fiának adta ki magát. Azt azonban még ő sem gondolta, hogy ezt a hazugságot a sors, a maga perverz módján, igazzá tette.

Ilárion alapos műgonddal tönkretette a főpap hajóját. Télemakhoszt pedig bezárta a kabinjába, és átszállt az Oxaméterre. A társadalomkutató széles mosollyal üdvözölte:

– Már azt hittem sosem jutok el Láncvilágra, annyira örülök! – szeme sarkában könny csillant, ahogy meglátta a fekete ruhás fiút a hosszú vörös köpenyében. Egy nagy lépést tett felé, mintha meg akarná ölelni, aztán bizonytalanul kezet rázott vele.

– Miért mész oda?

– Hallottál már Láncvilágról? Ez olyan…

– Nem, de nem is az a lényeg, hogy hova tartasz, hanem hogy miért? – Ilárion minden olyan bolygó nevét ismerte, ahova nem szeretne eljutni. Így aztán biztos volt benne, hogy ez a Láncvilág valami bányabolygó, vagy félreeső kolónia. Bármelyik legyen is, éppen megfelelő lenne, hogy elrejtőzzön az következő főpap kötelességszerű bosszúja elől.

– Miért? Mert ez egy olyan csodálatos lehetőség az emberiség számára. A tudomány számára. Kutatni egy világot. Ez egy társadalomelméleti áttörés lehetne. – Ilárion valahogy nem tudta a társadalomelméletet és az áttörést egyetlen mondatban elképzelni. A bolygón, ahol eddig élt, volt egy szociológus. A munkája jobbára abban merült ki, hogy ivott és disznó vicceket mesélt. Bár a vicc fogalmát elég tágan értelmezte, hiszen egyik-másik jó fél órát is eltartott, mégiscsak haszontalannak tűnt.

– Okvetlenül oda kell jutnom. Ha egyenesen odaviszel, neked adom a hajót. – Erre a fiú úgy felkapta a fejét, hogy a vörös rongy majdnem lerepült a válláról. Ez a kopaszodó férfi a malacszemeivel és elálló füleivel valódi Messiásnak tűnt. Most már Ilárion is lelkesedett Láncvilágért, de elég sokat játszott Hét Tigrist a Félvilág kocsmában, hogy megtanuljon blöffölni:

– Ez elfogadható ajánlat... nak tűnik. Most meg mondd el, hol van ez a hely, és mit akarsz ott csinálni. – Oxaméter elég rozoga hajó volt, de azért nagyon jó ajánlat egy hajó egy útért. Túl jó.

– Innen még „kétkszíre”. – Ilárion arra gondolt, hogy Klétusz váratlanul erős akcentussal kezdett beszélni:

– Hét Xsy?

– Nem, olyan kettő. Körülbelül. Most már valamivel kevesebb, olyan egy egész…

– Az egy fél nap. Na jó, ezzel a hajóval is maximum holnapra már ott vagyunk. De miért mennénk éppen oda?

– Kutatni akarom az embereket.

– Bíznod kell bennem… uram. Nem vagyok bolond. Embereket találsz bármelyik bányavilágon. Egy hajó áráért meg is vehetsz vagy négy-ötszázat, hogy aztán úgy kutasd, ahogy neked tetszik. – válaszolt a fiú.

A világ tele van őrült tudósokkal, így a humánerőforrás selejtjét is értékesíteni lehet. Ez a bolygó viszont veszélyesen közel volt több fontos kereskedelmi útvonalhoz. A fiú azt remélte, hogy hamar kiteszi ezt az őrültet, lesz egy hajója és meg sem áll valami utolsó bányabolygóig.

– Bocsáss meg, nem akartalak megbántani. Ha elmondom, amit a bolygóról tudok, talán meggyőzhetlek, hogy tarts velem.

Persze Iláriont egyáltalán nem kellett meggyőzni, de azért érdeklődéssel hallgatta a társadalomkutató történetét. Megtudta, hogy a Láncvilágot az első kolonizációs hullám után, de a második előtt vette birtokába az emberiség. A projekt célja az volt, hogy a Föld és az első hullám világai közötti kommunikáció eszköze legyen. Mint egy lánc, ami összekapcsolja a világokat. Ez volt a politikai vízió, ahogy akkoriban nevezték. Az tény, hogy a hajók százezer telepessel elindultak a huszonegyedik század végének zűrzavara közepette. A fedélzetükön, mint mindig az előtt és az után is, ott volt a társadalom peremére szorult emberek csordája. A sors különös iróniája, hogy a tudomány pár év múlva feleslegessé tette a bolygót, anélkül, hogy az valaha is tett volna valamit az emberiségért, a kommunikációért vagy önmagáért. Olyannyira értéktelen volt, hogy nem is kapcsolták be egyetlen hálózatba sem. Sőt, talán senki nem járt ott az utóbbi száz évben. A fiú ekkor kezdett mosolyogni. Egy bolygó, amit több mint kétszáz éve kolonizáltak, de mégis elképzelhetetlenül bizarr módon elszigetelt. Nincs hozzákapcsolva egyetlen csillagközi gerinchálózathoz, tehát nem része az internetnek. Ez a gondolat már szinte erotikus élmény volt a kasztrált fiú számára.

Új weboldalt szeretnél? Ajánljuk az Elistaria weboldal készítés projektet. Ez nem sci-fi, tényleg jövőbe mutató technológia!