Kétlin közönyösen beszélt a nehéz plüssfüggönyökhöz. Sosem látta Ezékiel arcát, ezért mindig lila függönyfalként gondolt Láncvilág urára. A függöny mögül az isten sápadt hangja hallatszott:

– Máométiszhez megy majd. De nem fog eljutni a bolondhoz.

– Bocsáss meg uram, de Szelim, a bolond a legbölcsebb ember a Láncvilágon. Elég bölcs ahhoz, hogy bolond legyen.– Kétlin sosem tartotta Ezékielt embernek, bár az évek során egyre kevésbé tűnt isteninek.

– Te fogod megállítani. Tiaran kudarcot fog vallani, de te nem. Láncvilág változik és te is. Vétör trónja megürül. Rád vár majd. – Kétlin már megszokta Ezékiel tőmondatait, meg azt, hogy mindig a jövőidőben beszélt. Eddig azonban a középkorú nő mindig azt hitte, hogy tanácsadóként fog megöregedni. Nem ismert más életet, és nem tudta elképzelni magát észak erődjének parancsnokaként. Egyfajta elhaló köszönömöt tudott kinyögni csupán. Ezékiel pedig egy halk kérdéssel küldte el:

– Ugye sietni fogsz? – Amint Kétlin kilépett a szobából éles fájdalomként érzékelte ezeket a szavakat. Tudta, hogy az évszázadok óta gyötrődő isten haldoklik.

Kétlin léptei visszhangzottak a kőfolyosón. Egyedül és határozottan haladt. Talán nem is sokkal gyorsabban, mint szokott, mégis nehezen lélegzett már pár lépcsőfok után is. Kétlin csupán harminc éves volt, mégis úgy érezte, már nemcsak az arcán, de a testén is látszanak a Láncvilág istenének szolgálatában eltöltött évek. Szimmetrikus, sötétvörös haj keretezte arcát valamikor nagyon szépnek mondták. Ma már ráncosnak és csúnyának érezte magát. Nem vágyott se családra, se férfira. Tudta, hogy tanácsadóként könnyen találhatna magának férjet, de az elegáns ruhákat csak egyszerű szépségük miatt hordta. Ezékiel volt az ő férje és szerelme, még akkor is, ha sosem láthatta a férfi arcát. Most csak arra tudott gondolni, hogy az istene nem akarja maga mellett tudni, amikor meghal. Majdnem elsírta magát. De csak majdnem, hiszen egy tanácsadó sosem lehet szomorú.

A nehéz faajtó nyikordulása széttépte az önsajnálatát. Eszter lakosztályába lépve ilyesminek nem volt helye, hiszen itt lakott Ezékiel másik tanácsadója. Noha nem volt semmiféle hivatalos hierarchia a tanácsadók között, mégis Kétlin mindig úgy gondolt magára, mint első tanácsadó, nemcsak azért, mert idősebb volt, hanem mert úgy sejtette Ezékiel gyakrabban hívatja magához.

Kétlin egyenesen a hálószobába ment. Az ajtó nyikordulása Esztert is felébresztette. Egyszerű szabású lila hálóingjében felült a hatalmas ágyon és álmos szemekkel meredt az ajtóban álló nőre. Eszter huszonhét volt, de legalább tíz évvel fiatalabbnak tűnt, mint Kétlin. Lángvörös haja és apró orra miatt nem számított különösen szépnek, de a valószínűtlenül hosszú ujjait Kétlin nagyon irigyelte.

– Jó reggel, Kétlin. De azt hiszem messze még a reggel.

– Beszélnünk kell Eszter, és reggel én már nem leszek az erődökben. Meg kell állítanom a vadászt, mielőtt elér Tászlámba. Nem találkozhat Máométisszel.

– Szóval vadász. De miért mondod ezt el nekem? Azt akarod, hogy veled menjek? De hiszen Ezékiel három erődje nem maradhat tanácsadó nélkül.

– Nem akarom, hogy velem jöjj. Nem is ezért költöttelek fel, hanem azért, hogy vigyázz Ezékielre.

Eszter erre nem tudott mit mondani. Nem tudta elképzelni, hogyan vigyázhatna ő az istenére, vagy egyáltalán mit akar mondani a másik tanácsadó az éjszaka közepén. Inkább megvárta amíg Kétlin folytatja:

– Ezékiel haldoklik.

– Ezékiel legalább kétszáz éves, ha nem háromszáz. Mióta tanácsadó vagyok semmit sem változott. Ő… Ő egy isten, ő nem haldokolhat, és nem halhat meg. Ezékiel csak van. Vagy ahogy ő mondaná: „lesz”. Szerintem az ő a jövőben él, vagy inkább az időn folyamán kívül. De tényleg, hogy mondhat ilyent egy tanácsadó? – Eszter szinte kiabált.

– Ezékiel álmodik, és az álmai előre mutatnak az időben. Mert mit jelenthet a jövőben, vagy az időn kívül élni? Szerintem ez ugyanaz, mint a jelenben álmodni? Ne érts félre, Ezékiel egy csodálatos isten, és én igazán szeretem őt…

– Szóval álmodik… – Eszter az őrület jeleit kereste a másik tanácsadón. Elgondolkozott azon, hogy neki ilyen esetben mi a kötelessége. Talán mondja el Ezékielnek? Vagy mindenkinek? Esetleg egyszerűen csak ölje meg, hiszen megsértette az istenét és a hitét?

– Gondolj amit akarsz, de nagyon kérlek, vigyázz rá, és ha meghalna, vagy nem szólna hozzád egy nap, nagyon fontos, hogy senki ne tudhasson róla. A hit nem halhat vele. A lila zászlókat nem cserélhetik le a fenevad zöldjére. Nem engedheted… Ígérd meg! Nem, esküdj! – Kétlin az ágyhoz lépett, és megpróbálta megfogni Eszter kezét, de a másik nő elhúzódott tőle.

Talán egy percig némán néztek egymásra a félhomályban, majd Eszter hisztérikusan felkacagott:

– Te őrült vagy! Te megőrültél… Takarodj a szobámból! – hosszú ujjai karmokká görbültek és beletéptek a lepedőbe. A vékony anyag hangos reccsenéssel szakadt… Kétlin lassan távozott. A hálószoba küszöbéről még egyszer, szinte könyörgő pillantással visszanézett, majd lassú, szinte csoszogó léptekkel elindult. Talán a nehéz faajtóig sem ért el, mire az első könnycsepp végiggördült az arcán. Eszter csak nézett utána, és elhatározta, hogy megöli.

Új weboldalt szeretnél? Ajánljuk az Elistaria weboldal készítés projektet. Ez nem sci-fi, tényleg jövőbe mutató technológia!